Weblap honlap készítés
Weblap honlap készítés
Nagyon sok ügyfelünk kereset meg minket azzal a kéréssel , hogy olyan honlapot készítsünk számukra, amelyet a későbbiekben ők maguk tudnak tovább üzemeltetni.
Természetesen létezik ilyen rendszer, és cégünk is ezt részesíti el?nyben. ez az úgynevezett CMS rendszer
A CMS azaz Content Management System vagy magyarul tartalomkezelő rendszerek, olyan szoftver rendszerek, amelyek a nem strukturált információkat akár több felhasználó általi elkészítését, kezelését és tárolását segítik. Ez a hivatalos deklarációja.
Egyszerűbben fogalmazva:
A CMS rendszer egy előre elkészített honlap "alap".
A cégünk ezt a honlap alapot Önnek elkészíti, testre szabja, a designt megtervezi, konfigurálja, és a tárhelyre feltelepíti. igény esetén a domainnév és a tárhely ügyintézését is vállaljuk.
Miért jó ez a rendszer?
A telepítést követően az internet böngészőből elérhető, és bárki, aki legalább már egy szövegszerkesztő programmal dolgozott az életében, egyszerűen, minden programozási ismeret nélkül is könnyen kezelheti!
A honlapnak két oldala van. Az egyik, amit a látogatók látnak, a másik egy hátsó bejárat, ahol a honlap tartalmát módosíthatjuk. a hátsó oldalra ( egy jelszóval és felhasználói névvel) belépve egy szokványos Windows programhoz hasonló ablak jelenik meg, menükkel és gombokkal, ablakokkal. itt tudjuk a tartalmat, a menüket, a modulokat stb. hozzáadni, törölni vagy módosítani honlapunkon. És ehhez semmilyen programozói ismeretre nincs szüksége!!!
Ön leírja, mit szeretne a honlapján látni, és mi azt előre beépítjük Önnek. a továbbiakban nincs szüksége másra, mint belépni a honlapja hátsó oldalán, és begépelgetni, vagy feltölteni a szövegeket , képeket, zenéket, videókat. stb. Fórumozhat, statisztikát készíthet, szavazásokat indíthat, webáruházat működtethet, stb., minden olyan szolgáltatást elérhet és igénybe vehet, ami ma az internet világában létezik!
Kérjen tőlünk árajánlatot!
Ha Önnek tervei vannak a honlap kinézetével kapcsolatosan küldje el nekünk és mi megtervezzük a designt. írja le, milyen szolgáltatásokat szeretne a honlapján, és mi beépítjük azokat!
Néhány példa, a teljesség igénye nélkül, milyen funkciókat kértek eddigi ügyfeleink honlapjaikra.
( alap funkciók a honlapon: menük=szöveg és képek, bejelentkezés, regisztráció, szavazás, keresés, hirdetés, statisztika, rss)
- webáruház
- fórum
- körlevélfunkció
- e-mail küldés
- képgaléria
- online megrendeő
- google reklám lehetőség
- letöltő funkció (bármi is legyen az)
- üzenőfal
- névnap köszöntő
- chat
- videólejátszó
- zenelejátszó
- flashlejátszó
- flash banner
- vendégkönyv
- videógaléria
- flashgaléria
- google kereső
- youtube motor
- hírportál funkciók
- blogfunkció
- határidőnapló (többen hozzáférhetnek és bejegyzést készíthetnek)
- oldalfordításra lehetőség
- google és yahoo modulok (általában az időjárás és a térkép funkció)
Módosítás: ( 2012. január 18. szerda, 12:31 )




